Hittel és akarattal:Móré Bendegúz a Sinter FC századosa

2014.11.22 22:46
A hétközi BDSRSNT elleni Buzánszky Kupa mérkőzésen (4-3) Móré Bendegúz a Sinter FC csapatkapitánya , pályafutása századik gólját szerezte a csapat színeiben. A jubileumi találat alkalmából egy hosszabb cikkel tisztelgünk a klublegenda előtt. 

 
Kevesen tudják,de  nem sokon múlt hogy Móré Bendegúz most ne a századik találatát,hanem esetleg valamelyik kiadott albumát ünnepelje. Öt évvel ezelőtt, amikor a Medgyessy Ferenc Gimnázium falai között Tatár Dénes és Móré Bendegúz megismerték egymást, nem a futballcsapat alapítás volt az első ötlet. Tatár javaslatára egy rock zenekart akartak alakítani a fiúk, azonban kellő tudás, és zenei múlt révén ez a gondolat hamar kútba esett. Így jött képbe a labdarúgás. Bende a Téglás VSE focistájaként szorgalmazta hogy az iskolai sportba kapcsolódjanak be. Megálmodták az  osztály foci csapatát, ami akkor még csak úgy tűnt hogy egy pár meccs erejéig állja  majd meg a helyét. Azonban Bende és Dénes elkötelezettségének köszönhetően ez nem így történt, és megszületett a Sinter FC. A többi már mint tudjuk, történelem. Sosem fogjuk megtudni mi lett volna ha Dénes ötletét követik, az viszont bizonyos hogy Móré Bende immáron százados. Tisztelegj!  
 Az elmúlt öt esztendő egyik legmeghatározóbb, és legtöbbet emlegetett klubja lett a Medgyessy Gimnázium sikercsapata. Játékosok jöttek-mentek, kudarcok és sikerszériák váltották egymást. Ha egy szóban kellene összefoglalni a Sinter FC eddigi múltját, talán a hit szóval tudnánk megtenni.  Hit, amiben sosem volt hiány az elmúlt években. Bende és társai mindig hittek a csapatban és társaikban. Hittek a sikerekben és abban, hogy ha keményen dolgoznak, elérhetik céljaikat. A célokat amelyek naggyá tették a Sinter FC-t. Bajnokságot, Karácsony kupát nyertek és rengeteg cím tulajdonosai lettek az utóbbi években. És talán ez a hit jellemzi a mostani, már megújult Sinter FC-t is, akik a Debreceni Egyetem bajnokságaiban törekszenek a csapat hírének öregbítésére. 
 
Van viszont valaki, akiben ez a hit talán a legerősebben élt, és él mai napig. Egy ember aki nélkül a klub nem tartana ma itt. Ez a személy nem más mint:Móré Bendegúz,aki  mindvégig eltökélten hitt a Sinter FC-ben.  Egy személyként fogta össze és vezette a csapatot a legsötétebb és legfényesebb időszakokban is. Ott volt a kezdetekkor a pályán, amikor kiestek az Áprilisi DÖK nap nyolcaddöntőjében  a 9.A ellen,de büszkén emelhette a magasba a bajnoki trófeát amikor a Sinter FC felült a Medgyessy Liga trónjára. És ott van mai napig a csapatban. Megjárta a poklot és a mennyországot is a csapattal. 
 
Szerda este pedig jubilált. Élete nyolcvanhatodik Sinter FC mezben lejátszott találkozóján századik gólját szerezte. A klub élő legendája. Ő érte el először ezt az álomhatárt, és hol van még a vége?  Érdekesség hogy századik találata a Sinter FC történelmének leggyorsabb gólja is egyben, a BDSRSNT ellen nyolc másodperc elegendő volt számára hogy a kapuba találjon.  
 
Bende a mérkőzés után a következőket mondta: „Fantasztikus pillanat ez számomra, de a győzelemnek jobban örültem volna. Nem érdemeltünk vereséget de a futball sajnos ilyen.  Büszkeséggel tölt el hogy száz gólig juthattam egy ilyen szintű csapatban, őszintén szólva öt éve nem hittem volna hogy ez sikerülhet. Természetesen ez nem jelenti azt hogy most már hátradőlök, ez az eredmény még jobban ösztönöz arra hogy minél több gólt lőjek a későbbiekben is. Köszönettel tartozom a gólpasszokért a csapattársaimnak, nélkülük ma ez nem sikerült volna. Századik gólomat barátnőmnek ajánlom, aki mindvégig támogatott.” 
 
Ha Móré Bendegúz góljait vizsgáljuk  elmondhatjuk, hogy a legeredményesebb éve a 2012-2013-as esztendő volt,amikor is minden frontot egybevéve ötvenhárom találatig jutott. 
 
Bende pályafutása során összesen kilenc különböző bajnokságban (+barátságos mérkőzések)  talált be a Sinter FC-ben, mire elérte századik gólját. 
 
- Medgyessy Liga
- Medgyessy Ligakupa
- Hajdúbagosi Karácsonykupa
- Négy Söröző Torna
- Buzánszky Kupa
- Agrár Bajnokság
- Campus Szüret
- Mozdulj Balaton 
- DEK Kupa 
 
Bende statisztikája a Sinter FC-ben (2009-2014) 
2009-2010  5 gól 
2010-2011 9 gól
2011-2012 20 gól
2012-2013 53 gól 
2013-2014 14 gól 
 
Bende nem véletlenül a klub élő legendája,abszolút rekorder több mutatóban is, félelmetes sorozatokat tudhat magáénak:
 
- Legtöbb gól a Sinter FC-ben (101)
- Legtöbb lejátszott mérkőzés (86)
- Legtöbb egymás után lejátszott mérkőzés (82) 
- Legtöbb gólpassz
- Leggyorsabb gól (8msp)
- Legtöbb gól egy mérkőzésen (6)
- Legtöbb győzelem a csapatban 
- Legtöbb veretlenül megvívott mérkőzés
- Legtöbb dupla/mesterhármas a csapatban (14,9)
- Legtöbb megnyert trófea (6) 
 
#Bende 100, A befejezés művészete
Móré Bendegúz a Sinter FC csapatkapitánya az Inside Sinternek beszélt arról miként ért el a századik találatáig az elmúlt években.
 
Először is gratulálunk a századik találatodhoz, mit érzel most? 
 
Köszönöm, fantasztikus érzés. Egy ekkora klub színeiben száz gólt lőni nem kis dolog. Boldog vagyok hogy eljutottam idáig, és a góljaimmal segítettem a csapatot a sikerek elérésében. Viszont nem szeretném abbahagyni. 
 
Hogyan emlékszel vissza a „nagy pillanatra”? 
 
Őszintén szólva, a gól gyorsasága miatt már csak arra emlékszek hogy megkapom a labdát Lalitól és kapura török. Meglepődtem hogy középkezdés után ennyire tisztán kerültünk helyzetbe, nem gondolkodtam lőttem. 
 
És meg is lett az eredménye…
 
Igen, amikor láttam hogy a kapuban a labda egyből az alapvonal felé futottam és ordítottam Bandinak hogy „Igen megvan a századik”.  – (nevetve)
 
Mit gondolsz minek köszönheted hogy ennyi gólt sikerült lőni a Sinter FC-ben? 
 
Nos a futball csapatjáték, így legfőképp a csapattársaimnak. Nélkülük ez nem sikerült volna. Rengetegszer kapok tőlük kiváló labdákat, amiket már csak be kell lőnöm. Természetesen, voltak olyan pillanatok amikor saját ösztönös döntéseim is segítettek, de ez 90-10 arányban van szerintem. Jó alapokat kaptam tégláson az edzőimtől amiket a mérkőzéseken tudok kamatoztatni, talán ezek összessége ami miatt most százados lettem. 
 
A 2012-2013-as szezonban lőtted eddig a legtöbb gólt. Mivel volt másabb az a szezon a többinél? 
 
Nézd, ezt nehéz eldönteni. Akkor nagyon összeállt a csapatunk. Minden poszton kiváló játékosok alkották a Sinter FC-t. Akkoriban már régóta bennünk volt hogy megmutassuk mi vagyunk a Medgyessy legjobb csapata. Közösen akartuk a sikert, amit el is értünk. Sikeres év volt a csapat számára, de számomra is. A válogatottban is jól szerepeltem, bomba szezon volt. 

Bende háttal a kapunak,mégis gól a vége
 
A száz gól közül melyik a legemlékezetesebb számodra? 
 
A mérföldkövek mindig emlékezetesek. Mai napig emlékszek az első  gólomra, de természetesen a 100-ra is örök életemben emlékezni fogok. Szeretem a nagy gólokat, azokra mindig szívesen emlékezek vissza, szerencsére volt belőlük pár az elmúlt évek során. A győztes gólok is szép emlékek, de igazából minden gólom , ha mondhatok ilyet valamiért különleges. De ha egyet kellene kiválasztanom, akkor a SZÉP FC felett aratott 7-6-os siker alkalmával lőtt kapásgólom számomra a legemlékezetesebb. Az technikailag egy nagyon nehezen kivitelezhető mozdulat volt, remek passzt kaptam Aradi Lalitól, és remekül találtam el. Nem mellesleg azzal egyenlítettünk a mérkőzésen.  

Pillanatkép a SZÉP FC elleni rangadóról
 
Melyik csapat volt a legkeményebb ellenfél akik ellen betaláltál? 
 
Az AIR Sanyi 12.B. Nagyon jó csapat voltak,mindig szoros mérkőzéseket játszottunk. Az ellenük lőtt gólok mindig nagy nehézségek árán születtek, meg kellett értük harcolni.  Nem volt egyszerű.
 
Melyik volt az a csapat amelyiket a legjobban le akartál győzni pályafutásod során?
 
Az ember mindig győzni akar, minden mérkőzésen. Viszont a 11.Ászok elleni mérkőzések mindig rangadók voltak. Ott nem volt barátság. A két csapat sosem szimpatizált egymással. Amikor ellenük játszottunk teljesen átszellemültünk, kétszer annyira akartunk győzni. Egy meccs kivételével szerencsére ez mindig sikerült. Őket legyőzni mindig jó érzés volt. 

"Őket legyőzni mindig jó érzés" Ászok szorításában
 
Ki volt a legjobb játékos aki részese volt a száz gólodnak? 
 
Nehéz kérdés hiszen, nem lehet összehasonlítani a két évvel ezelőtti Sintert például a mostanival. Remek generáció mindkettő, kiváló játékosokkal. Említhetném a bajnokcsatból Aradit,Márkot vagy Árpit, de a mostani csapat magja: Imre,Künstler,Rigó,Boros,Kecskés… sem akármi. Ilyen játékosok mellett öröm játszani. Na meg könnyű is. 
 
 
A legjobb barátod a Sinternél? 
 
Ez egyértelmű. Dénes! Ő az aki a kezdetektől fogva mellettem van. Ketten alapítottuk a csapatot. Jóban-rosszaban a csapattal voltunk. Manapság sajnos már keveset jár a csapattal mérkőzésekre, de számára mindig lesz hely a keretben. Ő legenda. Minden szurkoló és játékos szereti és becsüli. Számomra is sokat segített az évek alatt. Mind a pályán, mind pedig az életben. 

Dénes emlékezetes figura
 
Kik voltak azok a személyek, akik a csapaton kívül befolyásolták a Sinter FC-t? 
 
Sok ilyen személy van. Sipos Lajos tanár úr, Fekete József igazgató vagy éppen Szép Magdolna osztályfőnökünk. Mind olyan emberek akik támogattak minket,pályán és azon kívül is. Sokat köszönhetünk nekik. Hálás vagyok hogy ismerhetem őket.

Igazgató úr és Bende,két jó barát 
 
Mi volt a legjobb Sinter emléked? 
 
Amikor magasba emeltük a Medgyessy Liga trófeáját. Elértük a célunkat, amiért négy éven át harcoltunk mi lettünk a gimi legjobb csapata. Meg is ünnepeltük rendesen. 

A nagy pillanat
 
Mi a helyzet a szurkolókkal?
 
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindig voltak szurkolóink, akik támogattak minket. Jó viszonyt ápoltam velük mindig is. Nélkülük nem lehetnénk eredményesek, sokat jelent a támogatásuk.

Szurkolókkal
 
Amit a Sinter FC-nél tanultál…
 
Öt éve szolgálom a csapatomat. Rengeteget tapasztaltam a labdarúgás által. Legfőképpen azt tanultam hogy merjünk nagyot álmodni és higgyünk a közösség erejében és akkor elérhetjük a céljainkat. Rengeteg barátot szereztem a klub által, mondhatom hogy igazi család lett mára a Sinter FC, ahol az ember minden nap tanul valamit. 
 
Amit számodra jelent a Sinter FC:
 
A gimnáziumi éveim jelentős részét. Emlékeket,barátokat,sikereket,kudarcokat. Ez egy nagy klub nagy emberekkel. Telis teli meglepetésekkel és örömökkel. 

Egységben az erő
 
Hogyan tovább?
 
Természetesen szép dolog hogy elértem a százat, de szeretnék még több gólt szerezni. Viszont ez egy egyéni elismerés, és a csapat előrébbvaló minden ilyen dolognál. Szeretném ha a lehető legtovább jutnánk a Buzánszky Kupában és az Agráron is. A csapatunk erős, előttünk a cél amely csak a megvalósításra vár. Bízok a fiúkban, a Sinter FC volt, van és remélem hogy még nagyon sokáig lesz! 
 
Adatbank:
Név:Móré Bendegúz
Született:1995.01.11. Debrecen
Debütálás: 2010.04.01. 
Mérkőzések száma:86
Gólok:101
 
Ő volt tehát Móré Bendegúz, az immáron száz gólos,  Sinter FC csapatkapitánya.  Gratulálunk a jubileumhoz, és hasonlóan sikeres éveket kívánunk még!