Tatár a góllövésre összpontosít
Tatár Dénes a Sinter FC csatára remekül kezdte az idei szezont,két gólpasszt is kioszott az első fordulóban,ám azóta nem tud hasonlóan jó teljesítményt nyújtani,viszont elmondása szerint eljött a javulás időszaka,és 100%-al a góllövésre,és a jó játékra fog koncentrálni.
A legendás 9-es mezszám eddig kevés szerencsét hozott Tatár számára.
Tatár formája erősen ingadozó.Hol jól játszva gólppasszokat ad,hol pedig észrevétlenül futballozik. Ezen szeretne változtatni az ikon,és szeretne hasznos tagja lenni a csapatnak.
"Hogy őszinte legyek, nem gondolom, hogy bebetonoztam volna a saját helyemet (a csapatban)" - kezdte Dénes.
"Nincs egy mérkőzés se, amelyen elégedett lehettem volna azzal, ahogy a 20 perc során végig játszottam. Továbbra is úgy érzem, hogy több időre van szükségem, hogy alkalmazkodjak."
"Ez a sorsa minden olyan játékosnak, aki nagy kluboknál játszik, és megpróbálom a dolgok pozitív oldalát tekintenki.Kissé frusztrál hogy akadnak olyan játékosok a klub történelmében akik több gólt lőttek nálam,pedig sokkal kevesebb meccsen játszottak.Célom hogy az ilyen játékosokat megelőzzem."
"Persze ez nem lesz könnyű egy ilyen csapatban ahol hemzsgenek a jobbnál jobb játékosok de idén szeretnék 3-4 gólt szerezni.Ezeket a gólokat már előre látom hogyan fognak történni.Meg van már a fejemben a forgatókönyvük is."-Tette hozzá viccesen
A 18 éves támadó keményen dolgozik azon, hogy fizikálisan megerősödjön, de kiemelte, hogy figyelme középpontjában leginkább a csapattársakkal való kommunikáció áll.
"Sokkal jobban kell kommunikálnom, mert amikor éppen kérem a labdát, vagy ehhez hasonlók, akkor sokkal jobban tudom azt időzíteni"
"De még fontosabb, hogy bizonyítanom kell, és meg kell mutatnom az erényeimet. Ha sikerül eredményeket elérned, azzal bizalmat is nyersz."