Teremtornát nyert a Sinter FC!
A Sinter FC történelme legnagyobb sikerét érte el,miután megnyerte a Hajdúbagoson megrendezésre kerülő V. Karácsony Kupát!
A 2012-es esztendő lezárása előtt Kunkli Bence klubtulajdonos még egy utolsó erőpróbát szánt a csapatnak és nevezte a Sinter FC-t a Hajdúbagosi Karácsony Kupára.
Felforgatot csapattal utaztak a sinterek Hajdúbagosra hiszen se Schell Béla se pedig Szabó Árpád nem tartott a csapattal,viszont a Sinter FC testvércsapata Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumbéli Kovászos Uborka FC kölcsönadta két játékosát a Sintereknek. Így Hahdázi Bence és Kecskés Lajos is magára ölthette a címeres mezt. Mellettük csatárposzton erősödött a csapat,ugyanis a Tégláson futballozó Molnár László is tagja volt az utazó keretnek.
Keret:Katona István,Nagy Márk,Tatár Dénes,Móré Bendegúz,Kecskés Lajos,Hadházi Bence,Girdán Sándor,Molnár László,Aradi Lajos.
A tornára 12 csapat nevezett,akiket négy darab három fős csoportba osztottak. A Sinter FC a „D” jelzésű csoportba került,a Neon Kacsazsír és az ALL-IN csapata mellé.
Csoport mérkőzések:
Az első találkozót a Neon Kacsazsír ellen játszotta a csapat. Mint minden egynapos tornára igaz,az első mérkőzés a legnehezebb. Így volt ez most is.
Nem kezdett rosszul a Sinter azonban nem nagyon találták a fogást az ellenfélen. Fölényben játszottak Molnárék,helyzeteket alakítottak ki azonban ezek rendre kimaradtak. A gólcsendet Aradi Lajos törte meg aki a jobb szélen húzódott előre és éles szögből lőtt kapura,lövése pedig utat talált a hálóba. 1-0
A gól megnyugtatta a csapatot és a második félidőre megnyugtató előnnyel fordult az SFC. A bíró viszont tett arról hogy ez a nyugalom hamar tovaszálljon. Egy távoli lövés után a labda a kapufáról lepattanva a gólvonalon gurult végig,amit Nagy Márk ki is lőtt a mezőnybe,azonban a bíró sporttárs körülbelül tíz másodperccel később megítélt gólnak,a közönség bemondására. Felháborító hiba volt ez hiszen látszott hogy teljes terjedelmével nem halad át a labda a gólvonalon. 1-1
A sintereknek támadniuk kellett hogy megnyerjék a találkozót. A védelem teljesen kinyílt és a középpályán egy eladott labda után a Neon Kacsazsír félpályáról üres kapura megszerezte a győzelmet jelentő második találatot. 1-2
Hiába támadott többet és játszott jobban a Sinter FC ellenfelénél még is pont nélkül volt kénytelen elhagyni a pályát.
Ismét rosszul kezdett a Sinter,ez nem volt túl jó előjel a csapat számára.
A csoport másik mérkőzésén az ALL-IN simán 3-0-ra verte a Sinter FC-t legyőző Kacsazsírt,így ha a sinterek elverik az ALL-IN csapatát továbbjutna a csoportból.
Ebben a tudatban léptek pályára a fiúk,és végig érződött rajtuk hogy ennek meg kell lennie. Az ellenfél nem mutatott sokat a kapujukhoz szegezte őket a támadó Sinter FC. A mérkőzést az első félidőben Molnár László döntötte el egy remek cselsorozat után,egy precíz lövéssel.1-0
Ennyi is maradt a találkozó vége,így a Sinter FC másodikként továbbjutott a csoportból.
Az ellenfélnek csak a kézfogás maradt
Nyolcaddöntő:
A legjobb nyolc között a tavalyi sorozat győztese,a címvédő Másnaposok csapata várt a Sinter FC-re.
Móré és Kecskés is fantasztikus volt
A találkozón a sinterek akarata érvényesült és remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően nagyon simán 4-0-val küldték haza a tavalyi győzteseket. A találkozón Kecskés Lajos kezdte meg a gólgyártást,neki Móré adata a gólpasszt. Majd Hadházi Bence talált be Kecskés passza után,a találkozót pedig Molnár László duplája döntötte el végérvényesen.
Lacika remekelt
A véghajrában még az is megesett hogy a Sinterek a Katona-Tatár csatár duóval rohamozták a kaput. Fantasztikus győzelem,az elődöntőt és az Ágyús Ördögök vártak a csapatra.
A rettentehetlen duó
Elődöntő:
Az elődöntőbe az Ágyús Ördögök nagyon könnyen jutottak,akik eléjük került azokat könnyű szerrel legyőzték,így igazán kemény mérkőzésre számíthattak Móré Bendéék.
A mérkőzés előtt Bende még valami fontosat súg Bende (Hadházi Bence) fülébe
A találkozó egészében kiegyenlített volt. Ugyanannyit támadott és birtokolta a labdát mindkét csapat de gólt nem tudtak szerezni így jöhetett a hosszabbítás.
A csapatok fáradtak de a küzdelem nem fagyott alább. Vérre menő csata ment minden labdáért,de a győztes gólt egyik csapat sem tudta kicsikarni,ez pedig azt jelentette hogy a döntés a büntetőkre maradt.
Ez már rossz ómen volt a sintereknek,hiszen a klub történelme során minden büntetőpárbajt elveszített.
A rúgást az Ágyúsok kezdték,de mellé gurítottak x
Kecskés Lajos állt oda a büntetőhöz,viszont a lába megremegett és ő is kihagyta x
Lali ezúttal hibázott
Az ellenfél játékosa magabiztosan értékesítette a büntetőt 1-0
Molnár László következett és ő sem volt ott fejben,hibázott így marad az 1-0 x
Szerencsére az ellenfél sem bírta idegekkel,itt is jött a hiba. Mellé ment a büntető. x 1-0
Aradi Lajos Sintereshez méltóan gurított a kapuba. Egalizálnak a Sinterek. 1-1
Bende kicsit izgult
A gólra,góllal válaszolt az ellenfél,ismét előny az Ágyúsoknál 2-1
Girdán Sándoron volt a sor,és bár sokan féltek hogy kihagyja laza eleganciával lőtt gólt 2-2
Az Ágyúsok nem bírták a nyomást és döntő helyzetben megremegett a lábuk. Kimaradt a büntető x 2-2
A döntés így a csapatkapitányra maradt.Ha Bendegúz belövi döntős a Sinter FC. Az elmúlt négy év súlya nehezedett a vállára de csapatkapitányhoz méltó módon szemrebbenés nélkül,magabiztosan értékesítette a büntetőt,ezzel döntőbe lőve a SinterFC!!!
Gigászi csata volt ez,ahol a sinterek bírták jobban idegekkel és készülhettek így a döntőre!
MEGVAN! Döntőben a Sinter FC
Döntő:
Következhetett a döntő! A döntő amiről a nap elején még álmodni sem mert a csapat,de most valósággá vált és eljöhetett az a siker amire évek óta vártak az SFC-nél.
(A Sinter FC eddig egy döntőben szerepelt,akkor a Ligakupa döntőjét nyerte meg)
Az ellenfél az igen rutinos Goalem csapata volt. Főként hivatásos katonák alkották a csapat tagjait (ez ne rémisszen meg senkit mivel nálunk is volt egy Katona),akik rendszeresen szerepelnek teremtornákon,így egy igen összeszokott és erős csapatról beszélhetünk.
Katonsá fegyelem uralkodott az ellenfél csapatában,
A finálé nem kezdődött nagy iramban. Érződött a csapatokon hogy nem szeretnének egymásnak rontani. Türelmesen tapogatózott mindkét fél,egészen a félidő közepéig kellett várni az első Sinter FC helyzetre. Az ellenfél nem mutatott sokat támadásban főként a védekezésre fektették a hangsúlyt és egy esetleges kontrában bíztak. Azonban a sinterek nagyon jól zártak hátul és nem adtak esélyt a katonáknak.
A második félidő,a cserék miatt kicsit megpezsdült de a játékban változást nem hozott. A szerencse azonban a Goalem-el volt,és egy szerencsétlen felszabadítás után a bordásfalról a sinterek kapujába csorgott a labda. 0-1
Bajban volt a Sinter FC,támadni kellett. Kapujához szegezte az ellenfelet a Medgyessy-s gárda de nem tudtak gólt szerezni. Az utolsó támadás azonban megmentette a Sinter és sikerült az egyenlítés. Móré Bende tört kapura,és passz utat talált Kecskéshez aki bekotorta a labdát a kapuba. GÓÓÓÓL egyenlít a Sinter FC 20 másodperccel a lefújás előtt. 1-1.
Ennyi is maradt a rendes játékidőben az állás,ismét következhetett a hosszabbítás.
A csapatok elkészültek az erejükkel és már csak vagdalkozás folyt a pályán. A hosszabbítás három perce hamar lepergett ,ez azt jelentette hogy a döntő is büntetőpárbajban fog eldőlni!
Óriási teher volt a fiúk vállán hiszen karnyújtásnyira voltak a kupától. Így kellett oda állniuk a büntetőpárbajhoz:.
Kecskés Lajos lövése kimaradt. Rossz kezdés x
A szerencse most is velünk volt az ellenfél is hibázik x
Molnár László akárcsak az elődöntőben itt is mellérúgta x
Ezt is kihagyja a Goalem bünrossz büntető x
Aradi Lajos szokásához híven ismét higgadt maradt és belőtte 1-0
Egalizál azonban a Goalem 1-1
Girdán Sándor hibázik a Sinterektől marad az 1-1
Az ellenfél játékosa nyugodt volt és magabiztosan lőtt gólt. 2-1
Móré Bendegúzon volt a sor,rajta múlt hogy versenyben marad-e a Sinter.Móré viszont most sem hibázott 2-2 Életben marad a remény!
Ismét kezdődhetett előröl.A Goalem játékosa ismét hibázik x 2-2
Kecskés Lajos állt oda,de most nem hibázott és gólt lő. 3-2
Az ellenfél fel tudott állni és egyenlítettek 3-3
Molnár László kihagyta előző két büntetőjét most azonban könyörtelenül lőtte be 4-3
A Goalem játékosainak idegszálai voltak gyengébbek,és nem bírták a fezsültsége. Kimaradt a büntető ez pedig azt jelentette hogy a Sinter FC büntetőpárbaj után elhódította a Karácsony Kupát!!!
Sikítás, örömkönnyek, több klasszikus magunkba nyelt frusztrációja tört ekkor napvilágra, öklöt rázva, üvöltve. Pedig a nap elején még a Világmindenség összes ideje előttünk állt, éreztük, jöhet még Apokalipszis, minden perc, minden másodperc ott rejtette magában a Bukást, de végül… Ledöntöttünk egy bálványt. Tévedés ne essék, a Goalem ettől hogy csak másodikok lettek, nem lesz rosszabb csapat, de hogy megérdemelten nyert a Sinter FC az bizonyos. Akarattal, harcolva, ha kellett, csúszva, mászva, harapva, de miénk lett a négy éve hőn áhított serleg.
Óriási csatában győzött tehát a döntőben a Sinter FC,ahol a sors egy kicsit visszaadta az elmúlt évek elvesztett büntetőpárbajainak keserűségét és most Fortuna Istennő a Sinterekkel volt,akik a klub történelmének legnagyobb sikerét érték el így 2012.12.29-én Hajdúbagoson!
Fantasztikus,elképesztő,lenyűgöző, nincsenek rá szavak. Az eddigi évek során a nemzetközi porondon nem sok babár termett a Sinter FC számára,azonban ma ez is megdőlt és egy igen nívós torna serlege került a Sinterek vitrinjébe! A Sinter FC csapatát válaszották a torna legsportszerűbb csapatának is egyben! Gyönyörű sikerrel búcsúztatta a csapat a 2012-es esztendőt ennél jobb befejezése nem is lehetett volna az évnek!
Ez most az öröm ideje, nem terhelünk titeket taktikával, erre holnap, kijózanodás után lesz alkalom. Viszont nincs megállás és néhány nap múlva már a 2013-as esztendőben a Medgyessy Ligában várnak új feladatok a csapatra. A java csak most jön…!!!
SZÉP VOLT SINTER FC!!!
Képek a díjátadásról és az ünneplésről:
A képek mellé szóljon a Queen örökzöld slágere:www.youtube.com/watch?v=xdCrZfTkG1c