Kecskés Lajos érkezik-Hivatalos

2013.07.22 21:13

Hétfő este a Sinter FC sajtótájékoztatóján Kunkli Bence hivatalosan is bejelentette hogy a klub három évre leigazolta Kecskés Lajost. 


 A Téglás VSE csapatától érkező középpályás három éves szerződést írt alá a Sinter FC-vel a mai napon, aki így követte volt csapattársát Veres Bencét a Sinterekhez.  

A 19 éves támadó középpályás az elmúlt években a Téglási felnőtt csapatban szerepelt ahol 39 mérkőzésen 7 gólig jutott. Korábbi korosztályos csapataiban Megyei gólkirályi címet is szerzett. 


Kecskés a télen már kölcsönjátékosként öt mérkőzésen magára ölthette a Sinter FC mezét,amikor a csapat Hajdúbagoson ért el fényes tornagyőzelmet. Akkor két gólt és három gólpasszt jegyzett. Idén ősztől pedig mint állandó kerettag számítanak rá a Sinter FC-nél. 
Az is kiderült hogy Lali a 7-es mezszámot fogja viselni a mérkőzéseken. 


Az idei nyáron Kecskés Lajos a második igazolása a Sintereknek,az előző héten ugyanis a csapat szerződtette az ugyan csak téglási labdarúgót Veres Bencét.