Mr.Kunkli:"Legyőzhetetlenek vagyunk"
A Medgyessy felett aratott 2-1-es siker után Mr.Kunkli Bence és Móré Bendegúz értékelték a látottakat
Mr.Kunkli boldogan pózolt az új igazolásokkal
„A szezon első meccse. Mit is lehet leszűrni a sok hideg sörtől elpocakosodott játékosok teljesítményéről.”- Kezdte nevetve Mr.Kunkli
Mr.Kunkli jegyzetelt a mérkőzés alatt
„ Egy átlag csapatnál nem sok jót de ez a SINTER. Már most hajtotta a gárdát a szenvedély a tűz. Különösen az új játékosokat akiket hajtott a bizonyítási vágy főleg hogy a meccset személyesen is megtekintettem. Egy olyat csapatot győztünk le most amelyet 1000 diák közül válogatták ki és uraltuk a meccset. A következtetés egyértelmű legyőzhetetlenek vagyunk. Biztos vagyok benne hogy 2 éven belül a futball világ trónján a Sinter FC fog ülni. Büszke vagyok a csapatomra, Dénes most is jól teljesített. Ez több mint egy futball klub,ez egy nagy család”
Móré Bendegúz a csapat játékos edzője már nem volt teljesen elégedett azzal, hogyan a Medgyessy elleni, 2-1-re megnyert mérkőzésen teljesített csapata.
"Örülök, hogy nyertünk, de nem játszottunk jól"- Mondta Móré „Tudunk sokkal jobban is játszani,viszont ez ma nem látszott. A felkészülési szezon első mérkőzéséről beszélünk,messzemenő következtetéseket nem lehet levonni sem az eredményből,sem a mutatott játék képéből."
"Amikor 2-0-ra vezetsz, az egyetlen, amit tehetsz, hogy tartod a labdát, amitől az ellenfél csak futni, futni és futni fog. "Néhány kiváló passzolónk hibázott, a labdával sokszor ügyetlenül bántak, nem hoztunk létre sok lehetőséget, mégis szereztünk két gólt.”
„Mi elkényelmesedtünk és meg is lett az eredménye. De szerencsére nem kaptunk újabb gólokat. Összességében a csapat jól mozgott,az új szerzemények bíztatóan játszottak."
Móré a mérkőzés félidejében,magyarázza a taktikai hadrendet
„Hogy milyen posztokon számolok velük még nem döntöttem el,látszik hogy Dani remekül szervezi a játékot Aradival remek párost fognak majd alkotni.Krisz és Martin is magabiztos labdával,a védelemben is nagy hasznát vesszük majd ennek."
Móré örül viszont előre tekint…
"Az, hogy ma legyőztük a ,Medgyessyt, biztosan nagy öröm a Sinter szurkolóinak itt a helyszínen és otthon is" - mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a tréner.
"Azt hiszem sikerült boldoggá tennünk a szurkolókat,és a klub tulajdonosát, és ez nagyon fontos. Természetesen jobb nyerni, mint veszíteni a szezon előtti tornán is, de ennél sokkal fontosabb a Buzánszky kupa nyitánya. Ott kell majd megmutatnunk mit tudunk, akkor már sokkal fontosabb lesz minden egyes győzelem."
„Hosszú út áll még előttünk.A céljaink egyértelműek,és szem előtt tartjuk őket.A keret erős minden adott hogy sikereket érjünk el.Több játékossal kiegészülünk majd a jövőhéten,az már egy másik Sinter FC lesz.”
Móré Bendegúz kitért volt csapatára is
„Öröm volt ellenük játszani. Régi barátok mindannyian. Sipi nagy hatással volt a Sinter FC munkásságára. Köszönjük a Medgyessy Gimnáziumnak a lehetőséget hogy visszatérhettünk,és rendelkezésünkre álltak a felkészülési szezonban. Hálásak vagyunk mindenért. Sok sikert kívánok nekik”
A mérkőzés hatására ugrásszerűen megnőtt a Sinter FC internetes oldalát kedvelők száma