Sinter FC-9.A:Beharangozó
Holnap a Sinter FC számára is elkezdődik a 2012/13-as szezon, az első mérkőzés egy nagyon nehéz találkozó lesz az újon 9.A ellen.
A nyár során mindkét gárdánál voltak mozgások, bár a sintereknél jóval komolyabb szintű, mint az újoncnál.
Talán Tóth János nyári piaci ténykedését senkinek nem kell bemutatni, azért lássuk ismét, eddig milyen mozgások is történtek az első keret környékén:egyedüli távozó Barna Döme aki idén is, egy évig kölcsönben szerepel majd a SZÉP FC-nél. Érkezett viszont két igen nagy név a Sinter FC-hez. Girdán Sándor Létavértesről került a Sinterbe és bár az utóbbi napokban sokan megfeledkeztek róla, micsoda erősítése lehet a létai , a nyár eleji Ligakupa mérkőzések során ígéretesen teljesítve mutatta, mekkora potenciál is van benne. Hogy Sanyi háttérbe szorult az elmúlt pár napban, az Schell Bélának köszönhető, aki úgy szint nyár elején érkezett vissza a Medgyessy-be Thaiföldről.
Sérülések terén jól áll a 9.A, hiszen mindenki egészséges, így elvileg a legerősebb csapattal vághat neki a nyitó fordulónak. Azonban a Sinternél már nem ilyen fényes a jelen. Eddig két játékos bajlódott sérüléssel,Móré és Tatár.Előbbinek boka panaszai míg Dénesnek térd problémái akadtak.Ám a legújabb információk szerint Aradi Lajos vírusos megbetegedéssel küzd és lehet, hogy egy hónapot is kénytelen kihagyni.
Várhatóan Majdanics Máténak is kell még idő, mire kezdőként pályára léphet az első csapatban, de nagyon jól halad felépülése, hiszen már 90 perces erőnléti munkát végez.
Sokakban felderenghet a tavalyi nyitó forduló,ahol a Sinter FC az akkor újonc 9.B csapatával játszott és kapott ki 6-5 arányban.Ezt a csúfságot idén szeretné elkerülni Tóth János legénysége és már az első fordulóban repülő rajtot venne. Az ellenfél ehez ideálisnak tűnik,de nem szabad elbíznia magát Szabó Árpiéknak hiszen egy esetleges botlás,végzetes is lehet.A találkozón minden bizonnyal Mr.Kunkli is megjelenik majd.
Akik hiányozhatnak:
Sinter FC:Tatár Dénes (térd) Móré Bendegúz (boka) Aradi Lajos (betegség)
9.A: -
Érdekességek:
A két csapat most játszik egymás ellen először.
Szabó Árpád megszerezheti 50.gólját Sinter FC mezben.
Móré Bendegúz 40.alkalommal léphet pályára a Sinter FC-ben.
Tatár Dénes ha gólt szerez,már két gólos lesz a klub történelmében.
Móré és Szabó egymást követő 9.meccsén lőhet gólt.
Örökmérleg:
A két csapat még nem találkozott egymással.
A Sinter FC legutolsó öt mérkőzése:
SFC-11.A 4-1
SFC-SZÉP FC 6-1
SFC-7.E 4-1
SFC-10.Ászok 3-0
SFC-12.B 3-5
Medgyessy Liga 1.Forduló
SinterFC-9.A
MFG Tornaterem 2012.09.07. 14:30
Vezeti:Sipos Lajos
Lehetséges kezdőcsapatok:
Sinter FC-Katona István-Nagy Márk,Aradi Lajos,Móré Bendegúz,Schell Béla,Szabó Árpád
9.A-Kincses Zoltán-Nagy Levente,Szigeti Áron,Szabó Ákos,Tarcsa Dominik,-Abu Salem Nizar
Tipp:6-2