Sinter FC-Old Boy's 5-3 Meccsösszefoglaló
A Sinter FC tökéletes délutánt tudhat maga mögött, miután legyőzte az Old Boy’s csapatát a Medgyessy Liga 3.Fordulójában,és így a tabella élére ugrott!
Kissé meglepő csapattal vágott neki a mérkőzésnek Tóth János. Bekerült a kezdőbe - először - a sérüléséből visszatérő Aradi Lajos, a csatársorban pedig az a Tatár Dénes rohamozhatott aki kisebb sérüléssel küzdött. Kettejük mellett Katona Pisti,Szabó Árpád és Nagy Márk alkották még a kezdő ötöst.A padon Majdanics,Móré és Schell Béla ült.
Girdán Sándor sérülése nem jött rendben így kénytelen volt ma is kihagyni a találkozót.
A meccs első helyzete az öregfiúk előtt adódott amikor is Mező József lőtt távolról,de Katona magabiztosan hárított.
A Sinter FC komótosan építgette támadásait,többször visszajáratták a labdát egészen a kapusig. Mezőnyben kiegyenlített volt a játék, komoly helyzeteket nem tudott kialakítani a Szabó-Tatár kettős. A mérkőzés csendjét egy Tatár villanás törhette volna meg de a csatár lábáról mezőnybe pattant a labda.
Cserére szánta el magát Tóth János.Tatár helyére Schell állt aki nevelőegyesülete ellen bizonyíthatott. A csere alatt azonban megszületett az első gól! Épp hogy beállt Béla a másik szélen Márk játszott össze Szabóval aki 9 méterről lőtt pontosan a kapus lábai mellett a kapuba. 1-0
A Sinter FC a gól után is folyamatosan fölényben játszott, birtokolta a labdát, de a betömörülő vendég védelmen ha túljutottak, az utolsó passzok pontatlanra sikerültek.
Aradi Lajos előtt adódott egy nagy lehetőség azonban lövése centikkel a kapufa mellett ment el.Néhány ellentámadás és távoli lövés zavarta Katona Istvánt de egyik sem jelentett veszélyt kapujára.
Félidő előtt sikerült megduplázni az előnyt a Sinter FC-nek. Aradi Lajos üresen kapta meg a Katona kigurítását,senki nem támadta le így egészen lő távig vihette ahonnan meg is eresztette a gólt érő lövést 2-0
Szünetre maradt a 2-0-s előny, ám a második játékrészben már nem kellett sokáig várni az újabb gólokra sem.(Közben csere:Móré be,Schell le)
Egészen pontosan 1 percet és 15 másodpercet. Szabó Árpád kavargatott a bal szélen,majd okosan ugratta ki a két védő közül kibújó Mórét, aki nem hezitált, egyből kapuba lőtt 6 méterről, 3-0 a Sintereknek!
Két perc 47 másodperc múlva már négy gólos előnye volt Tóth János csapatának. Középkezdés után Aradi Lajos harcos volt és a hezitáló Mező Józseftől szerzett labdát, majd a kimozduló Rácz alatt megszerezte saját maga második,csapata negyedik gólját 4-0!
A találkozó ezután sokat vesztett színvonalából, a Sinter FC tökéletesen elégedett volt azzal, hogy tartotta a labdát, míg az Old Boys semmi veszélyt nem volt képes teremteni Katona kapuja előtt.
Mielőtt teljes unalomba fulladt volna a találkozó Szabó Árpád tett arról hogy újra gólnak örülhessen a közönség. Nagy és Móré játszott össze így teremtve meg Árpi előtt a szélen való elfutást,aki miután megkapta a labdát higgadtan lőtt éles szögből szép gólt. 5-0
A góllal felpörögtek az utolsó percekre az események. Móré szólózott egy hatalmasat,remek cselek után estében sarokkal gurított a kapujából kijövő Rácz mellett a kapuba azonban mielőtt gól lett volna Mező becsúszva óriásit mentett.
Alig volt már hátra 2-3 perc a találkozóból amikor a semmiből lőtt 3 gólt az akkora már túlságosan is megnyugodó Sintereknek az Old Boy’s. A kapott gólok elkerülhetőek lettek volna mindhárom találatért a védelem tehető felelőssé. Ám ezek már csak szépségtapaszai voltak a találkozónak ugyanis több akcióra már nem volt idő. 5-3-ra nyert a Sinter FC!
Teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot a Sinter FC amely így a rivális SZÉP FC botlásának köszönhetően,egyedüli 100%-os csapatként átvette a tabellán a vezetést.
Medgyessy Liga 3.Forduló
Sinter FC 5-3 Old Boy’s 13.T
MFG Tornaterem 30 néző
Vezette:Kárászi Norbert
Csapatok:
Sinter FC-Katona István,Nagy Márk (Móré Bendegúz),Aradi Lajos(Majdanics Máté),Szabó Árpád,Tatár Dénes(Schell Béla)
Old Boy’s:Rácz Dániel,Oláh Dávid,Mező József,Török Ármin,Avacz Bence(Háger Levente)
Gólszerzők:Szabó Árpád 2,Aradi Lajos 2,Móré Bendegúz,illetve Török Ármin 2,Mező József
Man of the Match:Aradi Lajos
A Medgyessy Liga 3.Fordulójának további eredményei:
9.E 3-2 11.Ászok
9.A 1-1 FH 9.B
SZÉP FC 2-2 ELIT 12.A
A Medgyessy Liga tabellája 3.Forduló után
Helyezés,Csapat | Mérkőzések | Pontok | GY | D | V | LG | KG | GK |
1.Sinter FC 12.B | 3 | 9 | 3 | - | - | 15 | 8 | +7 |
2.SZÉP FC 10.B | 3 | 7 | 2 | 1 | . | 16 | 5 | +11 |
3.9.E | 3 | 6 | 2 | - | 1 | 11 | 11 | 0 |
4.ELIT 12.A | 3 | 4 | 1 | 1 | 1 | 9 | 7 | +2 |
5.Old Boy's 13.T | 2 | 3 | 1 | - | 1 | 8 | 8 | 0 |
6.11.Ászok | 3 | 3 | 1 | - | 2 | 8 | 8 | 0 |
7.FH 9.B | 2 | 1 | - | 1 | 1 | 1 | 5 | -4 |
8.9.A | 3 | 1 | - | 1 | 2 | 4 | 16 | -12 |
9.8.E | 2 | 0 | - | - | 2 | 4 | 8 | -8 |
A jövőhéten szabadnapos lesz a Sinter FC!