SZÉP FC-Sinter FC Beharangozó
Szinte bajnoki döntőnek is betudható a Medgyessy League 5. fordulójának rangadója.
A listavezető Sinter FC a két ponttal mögötte álló tagozati riválisához,a SZÉP FC-hez látogat. Amennyiben a Sinterek győznek, óriási lépést tesznek a 1. bajnoki címük felé, ám ha Vojtek Csaba csapata diadalmaskodik, bizony nagyon kemény végjáték várna a klubokra.
Az ellenfél csapata...
Talán a legnagyobb párharc egy SZÉP FC – Sinter FC találkozó, amit idén a Medgyessy-ben megrendezhetnek.
A két klub története során pénteken találkozik mindössze negyedszer,azonban az eddig lejátszott három találkozójuk mind kiélezett és izgalmas volt.
A SZÉP FC második évét tölti a Medgyessy Ligában,míg a Sinter FC-nek ez a negyedik,azaz az utolsó éve a gimnáziumi bajnokságban. Így az utolsó alkalom is egyben arra hogy elhódítsa a hőn áhított bajnoki trófeát,amire idén óriási lehetősége van az SFC-nek.
A jelenlegi bajnokságban a Sinterek csapata áll előrébb, hiszen a SZÉP FC 4 lejátszott találkozójából 3 győzelem mellett,akad egy döntetlen is, a Sinter FC pedig az eddig lejátszott 4 találkozójából mindet megnyerte,így két ponttal megelőzve vezeti a tabellát a SZÉP FC előtt. Így ha a Sinter FC győz,5 pont lesz a differencia a két klub között,ami egy "két csapatos" bajnokságban már-már bajnoki címet jelent. Viszont ha ettől eltérő eredmény születik a rangadón,nyílt marad a küzdelem a Medgyessy Ligáért.
Tóth János számára jó hír,hogy minden sérültje felépült,így teljes kerettel készülhet a Sinter FC a találkozóra. A SZÉP FC-nél is mindenki bevethető.
Teljes keretével várja a találkozót a Sinter FC
Érdekeségek:
A Sinter FC 8 találkozó óta veretlen.
Soha sem kezdte még ilyen jól a bajnokságot a Sinter FC mint idén.
A két csapat 3 találkozóján 27 gól született összesen.
Barna Döme nevelő egyesülete ellen lép pályára.
Szabó Árpád 11 gólt rúgott eddig a SZÉP FC-nek.
A SZÉP FC szerezte idén a Medgyessy Ligában a legtöbb gólt. Szám szerint 24-et.
Móré Bendegúz legutóbbi 9 mérkőzésén 15-ször volt eredményes.
Tatár Dénes ha gólt lő ő lesz a Sinter FC 7. legeredményesebb játékosa.
Egymás elleni mérleg:
Örök mérleg:3 mérkőzés 2 Sinter FC siker,1 SZÉP FC siker, 0 döntetlen 16-11 a Sinter FC javára.
Sinter FC-SZÉP FC 5-6 (ML)
SZÉP FC-Sinter FC 4-7 (ML)
Sinter FC-SZÉP FC 4-1 (Ligakupa)
Legeredményesebb Sinter FC játékos a SZÉP FC ellen:Szabó Árpád 11góllal.
Medgyessy Liga forma a legutóbbi négy mérkőzés alapján: gy-győzelem,d-döntetlen,v-vereség
Sinter FC:gy,gy,gy,gy
SZÉP FC:gy,gy,d,gy
Legjobb góllövők:
Sinter FC:Szabó Árpád 7 gól,Móré Bendegúz 6 gól
SZÉP FC:Vojtek Csaba 10 gól,Tóth Péter 8 gól
Medgyessy Liga 6.Forduló
SZÉP FC (2.) – Sinter FC (1.)
MFG Tornaterem 2012.10.12. 14:30
Játékvezető:Sipos Lajos
Lehetséges kezdőcsapatok:
SZÉP FC-Barna Döme,Tóth Markos Szabolcs,Tóth Péter,Vojtek Csaba,Budai Kornél
Sinter FC-Katona István,Nagy Márk,Aradi Lajos,Móré Bendegúz,Szabó Árpád
Sinter tipp: 3-4
Minden szurkolót várunk a találkozóra! A találkozót a SinterTV-n vagy a Digisporton élőben követhetitek, valamint minden kedves tagunkat várjuk az ország különböző pontjain megrendezendő Közös meccsnézéseinken (Budapest, Debrecen, Pécs, Szombathely)!