Tatár üdvözli az új csatárduó születését! -Nyilatkozatok a Ligakupa mérkőzés után

2012.12.02 10:53

 

Tatár Dénes és Majdanics Máté a 9.A elleni Ligakupa mérkőzésen remekeltek,kettejük duplájával nyert 4-1-re a Sinter FC. Tatár szombati nyilatkozatában nem véletlen tehát, hogy az új csatárduót éltette.  

Tatár "élete meccsének" nevezte a 9.A elleni találkozót.

Tatár Dénes futball karrierje során először tudott duplázni a Sinter FC-ben,illetve ilyen jól játszani is kevésszer láthatták a szurkolók a közönség kedvencet. A csatár elmondása szerint ez volt élete mérkőzése és bízik a további jó formában.

"Úgy gondolom,hogy eddig ez volt életem mérkőzése! Ma minden összejött,gól,gólpassz,cselek. Örülök,hogy sikerült a duplázás! Remélem ez a jó formám megmarad és lövöm a gólokat a továbbiakban”

Persze nem ment el csatártársa Majdanics Máté teljesítménye mellett sem,és már a Tajdanics csatárduó ötletével is előhozakodott.

„Gratulálok Máténak és az egész csapatnak, nagyszerűen játszottunk. Szerintem remek csatárduót alkotunk Mátéval, én a jobb ő pedig a bal oldalon.”
 „Lehetne Tajdanics páros a nevünk akár!”- Tette hozzá nevetve interjúja végén Tatár. 

Mások is megszólaltak a győzelmet követően, többek között Mr.Kunkli a csapat tulajdonosa is 
"Tatár ügyes! Mindig mondtam hogy ő egy gólvágó. Minden mérkőzésen kezdenie kellene! "

Mr.Kunkli sem hagyta szó nélkül egyik kedvenc játékosa remeklését.

Aradi Lajos örül barátai sikerének,de elmondása szerint egy nagyon gyenge mérkőzést játszott pénteken a csapat. 

"Nagyon örülök hogy Dénesnek (Tatár) és Máténak (Majdanics) is összejött a gólszerzés,nagyon jól játszottak mindketten. Viszont maga a mérkőzés nem volt a legjobb sokat hibáztunk,nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelem. " 

Aradi elmondta azt is hogy bár volt egy kissebb összeszólalkozás Móréval a pályán, de ez a pillanatnyi feszültség okozta,és semmi probléma nincs kettejük között. 

"Igen,volt egy kissebb szóváltás de ez azért volt mert mindketten idegesebbek voltunk a kelleténél,megesik az ilyen főleg ha 3-4 meccset játszik pár napon belül az ember. A találkozó után megbeszéltük Bendével és minden rendben nincs harag köztünk." 

Móré Bendegúzt is az előbbi szituációról kérdezték az újságírók : 

"Megfogadtam hogy nem megyek bele a szituáció boncolgatásába,de hát ha már itt ilyen kérdéseket kapok akkor kénytelen vagyok. Egy kissebb összeszólalkozás történt a pályán ami után szóvá tettem Lalinak hogy lövés helyett a paszsolást kellett volna választania.Ennyi történt,aki kint volt a stadionban az látta,aki a TV előtt ült látta,akkor mit kell msot rákérdezgetni?!" 

Persze Bende is elmondta, szent a béke Lalaival. 


Szerencsére szent a béke a két gólvágó között. 

"Szent a béke Lalival.Nem szabad hogy egy ilyen miatt haragba legyünk.Megesik néha az ilyen a futballpályákon,aki focizott már életében az tudja milyen az amikor az ember a legjobbat akarja kihozni a mérkőzésből és feszültebb a kelleténél"