Visszatekintő 2011-2012 II.rész Játékosértékelés

2012.06.08 22:16

A szezonértékelő után itt a 2011-2012-es visszatekintő sorozatunk II. része ahol a Sinter FC játékosainak teljesítményét osztályozzuk. A megszerzett ezüstéremnek köszönhetően senki nem kap ¾-nél rosszabb érdemjegyet. Bizonyítvány!

Kapusok:

Katona István
Talán nem mondok azzal nagyon nagy dolgot, hogy Pistának volt a legnehezebb dolga a tavaly nyári új igazolások közül. Szinte gyerekként kellett beállnia egy roppant felelősségteljes posztra, ráadásul egy olyan legendás klubbnál mint a Sinter FC. A rá nehezedő elvárások mázsás teherként nyomták a vállát, valamint az sem könnyítette meg a dolgát, hogy egy teljesen más futballkultúrából érkezett, ahol a tank felépítésű csatárok és a beadások olyan ritka dolgok, mint az NB1-ben a nézhető mérkőzés. Nem is meglepő hogy első mérkőzésein nehezen birkózott meg az elé gördülő akadályok sorával az ifjú létai reménység.
Az első három találkozóján alaposan ráijesztett a sinter közönségére hiszen nagyobbnál nagyobb lepkéket mutatott be. Az idő múlásával Pista teljesítménye meccsről meccsre javult, és végre azt a kapust láthattuk védeni akit láttunk a Dream Team-ben is. Óriási bravúrokat mutatott be,pontokat hozott a Sinter FC-nek és ha ő nincs talán most nem örülhetnénk az ezüst éremnek.
Pisti első szezonjában minden mérkőzést figyelembe véve kilencszer állhatott az SFC kapujában és ezeken 26 gólt kapott. Összességében 2 clean sheettel zárta a szezont és a Medgyessy Ligá-ban meccsenkénti 7.03-as védési mutatóval rendelkezik. A szezont pedig a legjobb védés/lövés aránnyal zárta a bajnokságban, 77,9-cel!
Ezekből is tisztán látszik: hiába volt felemás szezonja, azért csak megérte a pénzét. A lövések megállításának hatékonyságában erős, viszont a gyengeségei kijavításán muszáj dolgoznia, valamint fizikálisan is erősödnie kell a jövőben. Van jövője a klubnál, és világklasszis kapus válhat belőle idővel. Ha így folytatja a jövőben akkor kiszoríthatatlan lesz majd a kapuból, ennek pedig az lesz a vége, hogy a másik kapusura nem lesz szükség. Mert bár Hans fiatal, de szépen fejlődik, és napról napra jobb lesz, az ő személyében megvan a kapusunk 10-15 évre!
Érdemjegye: 4



Barna Döme
Annak ellenére hogy érdemjegye megegyezik vetélytársáéval Döme idén a Sinterben mindössze két találkozón állt a kapuban. Ezalatt egyszer kapott egy ötöst a másik mérkőzésén lehúzta a rolót. Ez nem is rossz arány és Döme remek képességekkel bír az egyértelmű  viszont Pistát nem fogja kiszorítani a kezdőből. Döme egyik nagy előnye hogy a mezőnyben is számíthat rá az edző ezt az idei szezonban kölcsönjátéka során többször is bizonyította. És persze ne feledkezzünk meg arról sem ha az ő bravúros védései a 12.D-9.B találkozón nincsenek megint máshogy alakult volna a bajnokság vége.
Érdemjegye: 4

Mezőnyjátékosok:

Nagy Márk
A csapat legcsendesebb,ám annál inkább legmeghatározóbb tagja aki az idei feladatát szó nélkül és hibátlanul végezte el. Aradi Lalival betonvédelmet alkottak egész évben,elévülhetetlen érdemei vannak az ezüst megszerzésében. A szezon egészében megbízható,kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott,mind védekezésben mind a támadások előkészítésében. Többnyire saját kapuja előtt szerelt elsőrangúan de kiosztott 9 gólpasszt és lőtt 3 gólt. Nincs mit vitatni Márk idei szezonja tökéletes volt! Kiváló idei teljesítménye és objektumvédelmi feladatainak megbízható ellátása miatt Márk őrvezetőt tizedesi rang illeti meg, hiszen védelmi alakzatunkban helye megkérdőjelezhetetlenné vált. 
Érdemjegye: 5d

Aradi Lajos
 2011. augusztus 30-án a Wikipedia és a YouTube szerkesztői szokatlan forgalomnövekedésről számoltak be. Mint utóbb kiderült, felhasználók milliói kerestek rá a „Aradi „Luigi” Lajos” névre egyik pillanatról a másikra, túlterhelve ezzel a két szolgáltató szerverét. Ha mindez nem is pontosan így történt, tény, hogy Lajos nevét kevesen ismerték a Sinter drukkerei közül a leigazolása előtt, azok pedig, akik emlékeztek rá hogy Bendegúzzal játszik együtt a Téglás VSE csapatában, valószínűleg nem számítottak rá, hogy lefogjuk igazolni. Tóth János benne látta a hiányzó láncszemet a csapat védekezésének megszilárdításában. Amit így utólag tudunk hogy bejött! A már előbb dicséretesre le osztályozott  Márkkal együtt jelentették a Sinter FC kőkemény védelmi falát. Lali beváltotta a hozzáfűzött reményeket és higgadtan látta el védekező szerepkörét. A védekezésen túl maradt még ereje a támadásokra is,5 gól-10 gólpassz és nem túlzok azzal ha azt mondom hogy a szezon legszebb gólját ő lőtte (ollózta) a 12.D elleni mérkőzésen. Debütáló szezonja parádésra sikeredett jövőre is hasonlóan jó teljesítményt vár  tőle mindneki! 
Érdemjegye: 5d

Tatár Dénes
Előrebocsátom, a Metál Varázsló az egyik kedvenc játékosom(és Bogdándi Zoli kollégának is) . Pályafutása, játékstílusa habitusa mind-mind közel állnak a szívemhez. Ennek ellenére felette is eljár az idő, és bár jó döntésnek tartom, hogy az év közben kölcsönbe került a SZÉP FC-hez, de ott már nem mindig tudott meghatározó egyéniség lenni a pályán. Voltak jó meccsei, de a tavaszi hajrában már nem gyakran számított rá a mester a visszatérése után. Ilyen értelemben hozta-e Dénes amit vártunk tőle? A 11 mérkőzésen amin pályára lépett mindössze egy gólt rúgott,ezzel össze is foglaltuk az idei szezonját. Már persze egy, örökké felejthetetlen meccset leszámítva. Azt az egy darab gólt leszámítva. A kvintesszenciális Tatár-gólról van szó, amely miatt megérdemelte, hogy három szezonon át maradhasson, amely miatt húsz, harminc vagy ötven év múlva is mosolyt csalhat majd a neve a Sinter FC drukkereinek arcára. Aki nem teljesen tájékozatlan, az pontosan tudja, miről beszélünk: 2011. 11. 18.-áról, az aznap játszott bajnoki találkozóról, amely még az idei esztendő legjobb mérkőzései közé is bekerült. Nem Szabó Árpi vagy Móré Bende lett aznap a főszereplő. Rúgtak ketten ugyan 6 gólt, de ironikus módon a "csere”, a lesajnált Dénes ellopta a rivaldafényt azzal, hogy beállt, hosszú ideig nem csinált semmit, aztán a egyetlen egy perc alatt amikor Guba Péter először feledkezett meg róla, és kész, vége is volt, Dénes rohanhatott a szurkolókhoz, akik abban a szempillantásban elfelejtették, hogy az új number seven az elmúlt 3 éve nem lőtt gólt , hogy volt pofája korábban 10 ziccert kihagyni a 9.B ellen: minden meg volt bocsátva. Welcome to Sinter! Egy emberként esett mámoros örömbe még az ellenfél szurkoló is a stadionban a Dénes gól láttán.
Egyébként mi újat tudtunk meg Tatár Dénesről a három év alatt? Egy profi hozzáállású, megnyilvánulásaiban eléggé szimpatikus, és a Facebook-bejegyzései alapján - ami elég limitált minta, elismerjük -, még humorérzékkel is bíró fiatalembernek ismertük meg. Soha nem hallottuk panaszkodni, hogy nem kap lehetőséget - bár talán abszurd is lett volna, tekintve, hogy hírnevét messzemenőkig igazolva rendszeresen hosszú heteken és hónapokon át volt eltiltott durvasága miatt. Hiba volt szerződtetni? Nem. Többet kellene játszatni? Ez már lehet vita tárgya, de szerintünk azért az egy gólért megérte. Szükség van-e rá a továbbiakban? Igen. Dénes idén lesz 18, befejezni még nem akarja, úgyhogy reméljük nem hagyja még abba: mi kaptunk tőle egy felejthetetlen gólt, ő kapott a klubtól egy bajnoki ezüstérmet. 
Érdemjegye ¾

Majdanics Máté
Nem könnyű feladat ötös számú játékosunk idei produkciójának elemzése. Meg úgy általában, sinteres karrierje egy megoldatlan rejtély mindenki számára, legyen az aktuális próbálkozó szurkoló, posztíró vagy éppenséggel vezetőedző a  Sinternél. Tehetségét senki sem vitatja,ám vele kapcsolatban kétfajta Sinter FC-szurkoló létezik: az egyik isteníti, és benne látja az új "Tatárt", a másik szerint agyatlan, önző vadbarom, aki többet árt csapatának, mint amennyit használ. Egyszóval megosztó személyiség. Mint általában, az igazság valahol a két véglet közt van félúton. A „hosszúpuska” vitán felül technikás, gyors focista, de nem állt kétszer sorba, amikor a taktikai érzéket és a megbízhatóságot osztogatták. Így aztán vannak fantasztikus megoldásai és érthetetlen dolgai is (s mindezt akár egy támadáson belül is képes produkálni), illetve egy-egy jobb meccsét menetrendszerűen követi egy olyan, amikor a láthatatlan ember szerepében tetszeleg. Az idei szezonja is erről szólt. Mindig megkapta a lehetőséget a bizonyításra amivel vagy élt és parádézva gólt lőtt vagy kihagyott egy zsák helyzetet és még a passzolni is alig tudott a tőle 2 méterre álló csapattársához. Ez a kettőség húzódott Máté játékán egész évben. Azt nem mondjuk hogy az idei szezonban nem tett hozzá a csapat játékához,és ő is kivette a részét az ezüstből de a jövő szezonra mindenképpen javulást várunk tőle! 
Érdemjegye 4,

Móré Bendegúz
A Sinter FC csapatkapitánya aki 3 éve kirobbanthatatlan a kezdőből. Ha létezik robotember, ő biztosan az. Nem a legbriliánsabb technikájú cselgép, igaz, az is tény, hogy a bal lába leginkább arra kell neki, hogy ne dőljön el futás közben, mint a zsák, ettől függetlenül nem tudnék még egy olyan játékost mondani, aki amellett, hogy végtelenül fontos láncszeme volt csapata játékának, még rendre kiegyensúlyozott, jó (mit jó, kitűnő!) teljesítményt is nyújtott. Bejátszotta a pálya egészét,szervezte a játékot,védekezett,gólokat lőtt,Árpit kiszolgálta,igazi vezére volt a csapatnak! A jelenlegi keretben senki se tud olyan keresztlabdákat osztogatni, mint ő (és olyan rossz ütemben becsúszni se sokan), fantasztikus esze és szeme van a focihoz, és élemedett kora ellenére meg is tudja csinálni, amit a fejébe vesz. Csereként való játszatása telitalálatnak bizonyult játékban, mentálisan egyaránt. Ha azt írtam Laliékról, hogy ha ők nincsenek nincs meg az ezüst, akkor azt is el kell ismernem, ha Bende nem ugrik be "haknizni" menet közben, valószínűleg korábban eldőlt volna az ezüst párharc a másik két  klub között. Nála az osztályzással sincs túl sok probléma, hiszen őt már úgyse fogjuk "eladni sehova, semmi pénzért". Nem is akarjuk! 
Érdemjegye: 5

Szabó Árpád 
Az új hajával együtt némi agykezdeményt is növesztő Smash kétségtelenül az Sinter FC legnagyobb kincse jelenleg, aki még úgy is megérdemli az ötöst, hogy tisztán látszik, még ennél is jóval több van benne. Én még emlékszem a két szezonnal ezelőtti Árpi-ra (úgy írok róla, mintha valami vén csotrogány lenne), aki ha szembefordult a kapuval, és megindult, nem volt ember, aki fault nélkül megállítsa. Ő az a játékos aki mindig elvégzi a feladatát,amiért a pályára küldték: tisztességgel rugdosta a gólokat, márpedig egy csatárnak ez az igazi mércéje (az idei szezonban 23gól). Az, hogy mellette még "focizni" is tud, csak emeli a renoméját. Ha Árpi barátunkon „barca”mez feszült volna, tán még az Aranylabda-szavazáson is labdába rúghatott volna, így viszont elég távolról figyelte Ronaldo és Messi lábtengóját. Ám nálunk egyértelműen ő a szezon legjobbjátékosa!!!
Érdemjegye: 5d


Ez volt hát a csapatnévsor, mindenki megkapta az év végi osztályzatát, mehet békével vakációzni, már aki nem vesz részt a hamarosan rajtoló Medgyó Cup-n. Szezonértékelő sorozatunk III. része következik...